Az iskolából, főleg a középiskolából csak annyira emlékszem, hogy utáltam odajárni. Nem kicsit, nagyon. Utólag azt kell, hogy mondjam: nagyjából semmilyen, a való világban használható tudást nem kaptam. Az érettségi egy vicc volt, de mindegy mert a végén átengedtek. Tényleg nem nagyon emlékszem semmire, csak az ökörködésekre a haverokkal és a hatalmas bulikra Szegeden a JATE-klubban
Viszont pengeélesen emlékszem az összes olyan tanfolyamra és képzésre, amit később, már felnőttként elvégeztem. Ennek az oka az lehet, hogy szinte mindegyik, kivétel nélkül fizetős volt. Tehát érdekem fűződött ahhoz, hogy ne csak eljárjak, hanem az összes kis tudás-morzsát felcsipegessem. Illetve az, hogy a tanfolyamok elvégzésétől azt reméltem, hogy valamilyen előnyhöz jutok. A legegyszerűbb példa erre a jogosítvány-szerzés. Ugye másként áll hozzá az ember, ha saját zsebből kell kicsengetni, mintha apuci fizette volna ki?
Mi köze van ennek a két bekezdésnek az MLM-hez?!
Csak annyi, hogy a hálózatépítés lényege a tanulás, illetve a tanítás. Most jól elvettem a kedvét a blogot olvasó fiatalok 95%-ának, de azért próbálok magyarázkodni még egy kicsit. :)
A hálózatépítés tehát nem az eladásról és a beszervezésről szól, hanem arról, hogy hogyan tudom leghatékonyabban megoldani a saját önképzésemet és támogatni az üzlettársaim saját önképzését.
Mit kell itt tanulni és miért kell itt tanulni?
Ez az MLM-izé egy szakma, amivel pénzt lehet keresni, illetve végeredményben a pénz segítségével elérhető SZABADSÁG a végtermék. Aki hajlandó időt fordítani rá és megtanulni az alapokat tisztességesen és megfelelő céghez regisztrált és megfelelő szponzort, csapatot talált, akkor jóval nagyobb esélye van borzalmasan sok pénzt keresni, mint annak, akinek ezt nem mondják el. Elsősorban tisztában kell lenni azzal, hogy mi is ez valójában, eszik-e, vagy isszák, illetve csak hogy a legfontosabbakat említsem:

- hogyan lehet itt a nagy lét zsebre vágni?
- mennyit lehet ezzel ténylegesen keresni?
- mit jelent az, hogy szabadság?
- mit jelent az, hogy szponzor?
- kell-e foglalkozni eladással?
- egyáltalán mit is kell itt csinálni?
- miért utálják a szüleim az MLM-et?
Mivel anyagi érdekem fűződik ahhoz, hogy tanuljak, ezért ez egyáltalán nem megerőltető. Mert tudom azt, hogy minden olyan könyvben, amit a szponzorom elolvasásra javasolt, van 2-3 - de lehet hogy csak egyetlen - olyan gondolat, amely milliókat érhet - akár Euróban. Amiket ha megtalálok, észreveszek és elkezdek alkalmazni, annak néhány hét, vagy hónap múlva pont ugyanolyan hatása lesz, mint annak a dominónak, amely elindításával egymillió másikat mozdítok meg.
Jó tanulást!
Jó tanulást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése